udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 24 találat lapozás: 1-24

Névmutató: K. Jakab Antal

1991. január 13.

A Szent István korában alapított erdélyi püspökséget 1932-ben, román nyomásra nevezték el gyulafehérvárinak, tisztázta az elnevezést Jakubinyi György gyulafehérvári segédpüspök, a vele készült beszélgetésben. A gyulafehérvári egyházmegyének mintegy 250 plébániája, 350 papja van, közülük hetven nyugdíjas. A hívek száma 526 ezer, szinte kivétel nélkül magyarok. Gyulafehérvár 150-200 kilométerre fekszik Székelyföldtől. Gyulafehérvár elrománosodott város, azonban itt van 90 éves székesegyház, az 500 éves püspöki palota és a szeminárium. A moldvai csángók a román egyházmegye területén vannak, "mi oda nem mehetünk át". 1955-57 között Gyulafehérváron tanult Románia leendő római katolikus papsága, beleértve a csángó kispapokat is. Az addig nyelvújítás előtti magyar nyelvet beszélő csángó fiatalok a szemináriumban kezdtek ráébredni hovatartozásukra. Emiatt 1957-ben Iasiban a kormány engedélyezte a bezárt szeminárium megnyitását, hogy így - elválasztva magyar testvéreitől - román nyelven biztosítsák a moldvai csángó kispapok nevelését. Az elmúlt években, a diktatúrában egyre kevesebb kispap felvételét engedélyezték a szemináriumba, a felvehető huszonnégy fős keretet tizenháromra csökkentették, ugyanennyit engedélyeztek a mintegy 300 ezer hívővel rendelkező iasi egyházmegyének. Jakab Antal püspök azonban, dacolva a hatóságokkal, huszonnégy hallgatót vett fel. /e. l.: Szórvány és megmaradás. Beszélgetés az erdélyi segédpüspökkel. = Új Ember (Budapest), jan. 13./

1993. február 15.

Szilágyi István kolozsvári író, a Helikon /Kolozsvár/ irodalmi hetilap főszerkesztője az irodalmi életről kifejtette: "Az elvándorlás, a cenzúra és az alkohol gyengített minket a kemény diktatúra idején." Az elvándorlás miatti vérveszteséget nem tudják kiheverni. A szabadság nem hozta meg a várt élénkülést. Nincs igazán jelentős irodalom, ám mind a négy irodalmi lap, a Látó, a Korunk, a Helikon és az A Hét is komoly erőfeszítéseket tesz, hogy ennek az ellenkezőjét bizonyítsa. A Helikon szerkesztőségében több író dolgozik: Király László főszerkesztő-helyettes költő, azután Sigmond István író, Lászlóffy Aladár költő, Mózes Attila író. K. Jakab Antal rangos kritikus. /Osztovits Ágnes: Rendhagyó folyóiratszemle. Szilágyi István a kolozsvári Helikonról. = Magyar Nemzet, febr. 15./

1999. szeptember 21.

A 85 éves Jakab Antalt, régi munkatársát köszöntötte a lap. Jakab Antal Erdélyből átszökött a határon, 1935-ben az induló Kelet Népe egyik szerkesztője. 1936-ban jelent meg Debrecenben a Számadás irodalmi folyóirat, az első szám vezércikkét Jakab Antal írta. Azután hazatért Szatmárnémetibe. Először kőműves volt, majd a Szatmári Újság munkatársa lett, később a Brassói Lapokhoz ment, azután a sepsiszentgyörgyi Székely Néphez, a marosvásárhelyi Székely Szóhoz. Kacsó Sándor hívására 1947 nyarán ment Bukarestbe, az induló országos napilaphoz, a Romániai Magyar Szóhoz. És innen három év után ismét vissza Szatmárra és a vakolókanálhoz. Szatmárról Kolozsvárra ment, építő ipari technikusi minőségben. Fia és lánya újságíró lett (K. Jakab Antal és Jakab Márta), sőt ma már unokája, Jakab Lőrinc a Kolozsvári Rádiónál van. Õ pedig kikerült az újságírásból. De azért néha írt, álneveken ide-oda. És 40 évi kitiltás után 1989 karácsonyán úgy érezte, számára is eljött a felszabadulás. Újra írhatott. A kolozsvári Szabadságban, a bukaresti Orient Expresszben, és egykori lapjában, a Romániai Magyar Szóban is. - Egy idő után már nem kerültek be a lapokba írásai. Ekkor kezdte el írni íróasztalfiókja számára Búcsú az újságírástól című vallomását. /A Romániai Magyar Szó egykori szerkesztője, Jakab Antal 85 esztendős. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 21./

2002. szeptember 18.

A korábbi évek két nagy könyvsikerét, Cseh Gusztáv Hatvan főember és Jeles házak című rézkarcsorozatát K. Jakab Antal új szövegével, egy harmadik kötettel kiegészítve (Megrajzolt pátria) jelentette meg bibliofil kiadásban a Korunk Baráti Társaság, Cseh Gusztáv pátriája címmel. - A Korunk legújabb száma a modern vizualitással foglalkozik. /Az erdélyi főemberektől a római performanszig (a Györkös Mányi Albert Emlékházban). = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./

2003. január 7.

A Terasz c. irodalmi weblapon (www.terasz.hu) Erdélyből - Erdélyről felcímmel több tucat szöveg olvasható. A magyarországi internetportál szerkesztője, Onagy Zoltán elmesélte, hogy a hetvenes években előfizetője volt az Utunk című hetilapnak, ő K. Jakab Antalon, Szilágyi Istvánon szocializálódott, meg Bálint Tiboron, Köntös-Szabón és Bodor Ádámon. /(Gergely Tamás): Helyszíni tudósítás a Teraszon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 7./

2004. december 7.

K. Jakab Antal is reagált Cs. Gyimesi Éva “Lángsírba velszi bárd?” /Szabadság, dec. 2./ cikkére. Az ötszáz prédikátort az ötszáz walesi bárdhoz hasonlítani valóban túlzás. De az alkalom, a történelmi pillanat emelkedettségéből fakadó, indokolt, költői túlzás. Semmiképpen sem “szégyenletesen hazug szlogen” és nem “csalárdság, gonoszság és cinizmus”, mint Cs. Gyimesi Éva állítja.   K. Jakab Antal elutasította  azt, hogy a református tiszteletesek “a megosztás mételyét” viszik. Valójában a nemzet lelki újraegyesítéséért imádkoznak, ha nem tudná ezt a kolozsvári magyar szellemi elitnek a posztmodern eszméken és posztkommunista pénzeken nevelkedett része. Cs. Gy. É. szerint „az ellenségeskedést és erőszakot folytonosan újratermelő gőg a legnagyobb ellenségünk”., majd előkapta Gyurcsány Ferenc plajbászát, kiszámította, mennyibe került az ötszáz lelkész magyarországi utazása, miért nem adták azt inkább a hajléktalanoknak. K. Jakab Antal arra kérte Cs. Gyimesi Évát: számítsa ki, „mennyibe kerülnek az olyan szimbolikus dolgok, mint az egyetem, ahol az irodalomtudomány doktorai előadásokat tarthatnak a magyarok bűneiről, a könyvkiadó, amely megjelenteti az irodalomtudományok doktorainak könyveit ugyanarról, a sajtó, amely közreadja az irodalomtudomány doktorainak cikkeit a magyar bűntudat állandósítása végett.” /K. Jakab Antal: Gyurcsány plajbásza szenteltvízben. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 7./ Hasonlóan vitatta Cs. Gyimesi Éva írását: Murádin Jenő: Arcpirító bizony... = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./

2005. január 25.

Tamás Gáspár Miklós felszólította Magyarország volt miniszterelnökét, Orbán Viktort: “Szükségünk van rád, öregem, szedd össze magad!” Erre reagált K. Jakab Antal: „Ne pimaszkodj, Gazsika! Egyelőre a magyar hírközlési eszközöknek, a magyar tudományos és kulturális fórumoknak, a magyar szellemi és gazdasági élet kulcspozícióinak, a magyar vagyonnak csak oroszlánrésze, nem telje van a kezetekben”. „Majd, ha már mindenestül bekebeleztétek az országot, de a magyar nemzet elgyávításához, önérzetének, önbecsülésének megtiprásához nem járulsz magad is hozzá gyalázkodó megnyilatkozásaiddal (hogy pl. a magyar született fasiszta), és az elgyávított, önérzetében, önbecsülésében megtiport nemzet méltatlan viselkedésében (lásd népszavazás) nem keresed tulajdon tételeid igazolását; majd, ha úgy múlik el nemzeti ünnep, hogy egyetlen hírcsatornán sem pocskondiázod mint szánalmast, borzalmast, szégyellnivalót a magyarok történetét; majd, ha ellenzéki pártvezér leszel az országgyűlésben, és minden alkalmat elszalasztasz a kormánypárt országbitorlásának megbélyegzésére; majd, ha újkommunista-újliberális igehirdetéseddel elhódítod Gurcsánytól a tömegeket, és százezer cifraszűrös, árvalányhajas és imasipkás lumpenproletár sorakozik föl mögéd Budapest utcáin, de te visszavezeted őket az alkotmány sáncai közé, s hiába követeli a sokaság harsogva, őrjöngő önkívületben, hogy legalább államelnöki beköszöntő beszéded tartsd meg, te megtartóztatod magad a hatalom megragadásától, és az újkommunista kiáltvány elszavalása helyett szótlanul legyintesz csupán – akkor… Akkor én összeroppanok összegyűjtött sokértelmű, mélységes hallgatásaid súlya alatt, és nem vetemedem többé pimaszkodásra veled szemben.” /K. Jakab Antal: Ne pimaszkodj, Gazsika! = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 25./

2005. március 1.

K. Jakab Antal indítványozta, hogy Romagyarorszának nevezzék az államszövetséget, amelynek alapkövét nemrég tették le a román–magyar kormánytalálkozón, amikor a felek elhatározták, hogy a jövőben évente közös kormányülést fognak tartani. Hála és dicsőség érte Gurcsán Ferencnek, valamint Markó Béla RMDSZ-elnöknek, államminiszternek, aki kijelentette, hogy akkor vonul majd vissza a politikai küzdőtérről, amikor létrejön a székely területi autonómia. /K. Jakab Antal: Romagyarország. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 1./

2005. március 15.

Ha van megélhetési politikus, ezerannyi a megélhetési antifasiszta, írta K. Jakab Antal. Filozófusnak mondott közgondolkodók és közírók, a tévéműsorok törzsvendégei, a magyarellenes hatalmi központok nyilvános ötödik hadoszlopa: a strapaújságírók és sajtóhiénák megszámlálhatatlan serege… Figyelik, hol és mikor ütötte föl fejét magyar nyelvterületen egy-egy Bácsfi Diána. Ha fölüti fejét, akkor néhány napra ő a főnyeremény. Kelesztik, dagasztják a témát, mígnem országos ügy lesz belőle. Diána hovatovább már jelenség, már kortünet. Igaz, hogy maroknyi, igaz, hogy nevetséges, de Hitler is így kezdte. Egy idő után minden Diána elveszíti szüzességét, elmúlik tőle az újdonság varázsa. Az antifasiszták figyelnek, fülelnek, Királyhágón innen és Királyhágón túl majd csak kiszalad a jobboldalon valakinek a száján valami félremagyarázható megjegyzés. Mint nemrég itt Erdélyben. Akkor aztán jöhet az antifasizmus valamennyi bértollnoka, bérértelmiségije, hogy fölkészítse „az antiszemitizmus jelenségének kezelésére” az erdélyi társadalmat. „A „menjetek a Gázai övezetbe” kiszólástól akkor fogom elhatárolni magam, ha majd Eörsi Mátyás nyilvánosan bocsánatot kér amiatt, hogy bennünket, külhoni magyarokat alkotmányjogi állásunk tekintetében egy kalap alá vett az ideiglenesen Magyarország területén tartózkodó vagy akár tartósan megtelepedett kínai textilkereskedőkkel.” – olvasható a cikkben. /K. Jakab Antal: Elhatárolom magam. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 15./

2005. április 2.

2004-ben megjelent Gyulai Lajos: Napló (1820–1848) /Kriterion Könyvkiadó/ című munkája, amelyet Csetri Elek történész, egyetemi tanár rendezett sajtó alá. Kolozsváron, a Gaudeamus könyvesboltban a Koós Ferenc Kulturális Alapítvány és a Kriterion Könyvkiadó által szervezett rendezvényen Murádin Jenő művészettörténész mutatta be a kötetet, amely kultúrtörténeti szempontból is rendkívül érdekesnek számít. Csetri Elek évtizedeken át kutatott és dolgozott azért, hogy a több tízezer oldalnyi naplóból egy kötetnyi megjelenhessen. A kötetet K. Jakab Antal szerkesztette. /Köllő Katalin: Kultúrtörténeti dokumentum. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./

2006. október 17.

Harminc éve halt meg Szilágyi Domokos (Nagysomkút, 1938. július. 2. – Kolozsvár, 1976. november. 27.) költő, műfordító, esszéíró; a romániai magyar költészetet megújító első Forrás-nemzedék egyik legnagyobbja. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Az államvizsgán nem volt hajlandó a kommunisták kedvencének, Nagy Istvánnak a munkásságát taglalni, ezzel lemondott a tanári oklevélről. Már diákfővel szerkesztő volt, 1958–59-ben az Igaz Szó munkatársa. A testi-lelki bajoktól gyötört, egészségét túlhajtott munkával és egyéb szeszekkel is romboló költő – az irodalombarát elmegyógyász, dr. Csíky Csaba unszolására – többször is elvonult a marosvásárhelyi ideg- és elmegyógyászatra; ott is megfeszült erővel dolgozott. Végül öngyilkosságot követ el. Élettársának írta búcsúlevelében: „Én ma lelépek e világi életből. Ne kérdezd az okát – én sem tudom. […] Ezen már nem lehet segíteni. Ne legyen lelkifurdalásod – úgysem vagyok már jó semmire.” K. Jakab Antal nem hisz Szilágyi Domokos bűnösségében. A költő államvédelmi iratcsomói alapján a széplelkek azt írták, hogy a költő gyarlósága semmiképpen sem ronthatja le életművének esztétikai értékeit. A „szado-szocialista média megannyi bértollnoka” pálcát tört Szilágyi Domokos fölött, azok, akik nem fenyegetés súlya alatt, hanem önként szolgálják a hatalmat. K. Jakab Antal szerint „semmi okunk készpénznek venni” a gyalázatos államvédelem adatait. /K. Jakab Antal: „Ne kérdezd az okát” Harminc éve halt meg Szilágyi Domokos. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 17./

2007. február 27.

Karácsony Sándor (Földes, 1891. január 10. – Budapest, 1952. február 23.): pedagógus, filozófus, nyelvész, irodalomtudós, író, lapszerkesztő, a legmagyarabb magyar elme a 20. században, írta róla K. Jakab Antal. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakának hallgatója volt, Genf, München, Bécs és Grác egyetemein is megfordult. A harctéren súlyos sérülést szenvedett, élete végéig mankóval, bottal kell járnia. 1927-től a Magyar Tudományos Akadémia Szótári Bizottságának lett a munkatársa. Megalkotta „társas-lélektani” nyelvelméletét, megindítja tízkötetes könyvsorozatát, A neveléstudomány társaslélektani alapjait. 1932-től a debreceni egyetem magántanára, 1942-től professzora. Az 1945 után számos közéleti tisztséget töltött be, és a központilag irányított népműveléssel szemben hatalmas kulturális tömegmozgalmat indított el, a „szabadművelődést”. Az uralomra jutott kommunisták derékba törték kezdeményezéseit, őt magát kényszernyugdíjazták, 1950-ben eltávolították az egyetemről. Főbb művei: A csucsai front (regény, 1928), Hegyi beszéd (regény, 1937), Barátság és szerelem (1938), A magyar észjárás és közoktatásügyünk reformja (1939), A könyvek lelke, irodalmi nevelés (1941), A társaslélek felső határa és a transzcendens nevelés (I–II., 1941–1943), Ocsúdó magyarság (1942), A magyarok Istene (1943), A cinikus Mikszáth (1944), A magyar demokrácia (1945), Magyar ifjúság (1946), Magyar béke (1947), Holdbeli diákélet (1948). /K. Jakab Antal: „Nemcsak magyar nyelven, hanem magyar módon is” 55 éve halt meg Karácsony Sándor. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 27./

2007. június 22.

Elhunyt K. Jakab Antal kolozsvári irodalomtörténész /Marosvásárhely, 1942. júl. 26. – Kolozsvár, 2006. jún. 20./, a Helikon folyóirat irodalmi szerkesztője, tudatta a Magyar Írószövetség. A romániai magyar kritikus és esszéíró 1942-ben Marosvásárhelyen született, pályafutása során az Utunk, a Korunk és a Helikon munkatársa volt. A magyar nyelv és irodalom szakon végzett irodalomtörténész nevéhez fűződik más munkák mellett A névmás éjszakája esszékötet, az Irodalmi Nobel-díj 1901–1990 antológia, egy Dsida Jenő válogatáskötet, valamint több irodalmi szöveggyűjtemény. /Elhunyt K. Jakab Antal. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 22./

2007. június 27.

Elhunyt K. Jakab Antal, pótolhatatlan űrt hagyott maga után az Erdélyi Naplónál és mindazoknál a kulturális intézményeknél, ahol dolgozott. K. Jakab Antal élő lexikon volt, igényes, következetes, szókimondó, nagy tudású irodalmár, a magyar nyelv és történelem kiváló ismerője. Irodalomtörténész, irodalomkritikus, esszéíró, de a lista távolról sem teljes. K. Jakab Antalról jórészt mégis hallgat a magyar közélet, a magyar szellemiség, amelyet egy életen át szolgált. Az Erdélyi Naplóban közölt irodalomtörténeti visszaemlékezéseit sok kritika érte. /Makkay József: Búcsú K. Jakab Antaltól. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 27./

2007. július 25.

Amikor olyan barátot temetünk, akit mintegy másfél emberöltönyi idő óta ismerünk, olyankor, akárha sajátmagunkat is temetnénk, írta Szilágyi István, a Helikon főszerkesztője K. Jakab Antal, Helikon-beli szerkesztőtársa halálakor. Szatmárról jött Kolozsvárra, mindenkor eminens bölcsészhallgatónak, hogy aztán 1964-től, huszonkét éves korától, ígéretes literátorként „mívelje” az akkor épp Utunknak nevezett soros irodalmi folyóiratot. Kolozsváron akkor már 150, éve, a Döbrentei Gábor által 1814-ben alapított Erdélyi Múzeum fennállása óta létezett valamiféle irodalmi fórum. Jött hát K. Jakab Antal szolgálatos mindentudónak, az igazmondás, a valós művészi érték örök számon kérőjének. A vitriolos publicisztika helyett – mely fő erőssége lehetett volna – maradt hát annak idején a Levélváltás rovat, úgyis mint esztétikai gyorssegély... Végül aztán maradandónak sikeredett Jakab-féle vállalkozás lett a hét évszázad magyar irodalmának, általa szerkesztett négykötetes monumentális antológiája, valamint a száz esztendő Nobel-díjasainak emléket állító könyv, mely egyszerre lexikon és szöveggyűjtemény. Mindezen vállalásai ellenére sohasem lett valamiféle szobatudás: jó humorú, évődőn pajtás maradt. /Szilágyi István: Búcsú K. Jakab Antaltól. = Helikon (Kolozsvár), júl. 25., 14. sz. /

2008. május 26.

Május 24-én avatták Búzásbesenyő korszerűsített iskoláját. A Dósa Dániel nevét viselő tanintézmény 1976-os épülete emeletet kapott, vízzel, belső illemhelyekkel látták el, központi fűtést szereltek be. Ünnepi műsorral szerepeltek a román és magyar tagozat diákjai. Simon István polgármester elmondta, hogy korszerűsítik Kerelőszentpál község minden településének iskoláját. Ünnepi szentmisét celebrált a zsúfolásig telt templomban dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek. Jakab Antal plébánosra sokan emlékeznek a faluban. Akaratában megedzették, hitében megerősítették az elszenvedett börtönévek. Márton Áron püspök, aki 1938-tól 1980-ig volt Erdély katolikusságának főpásztora, őt jelölte utódjául. Dr. Jakab Antal 1980-tól 1990-ig töltötte be a püspöki tisztséget. A tiltás éveiben is erős maradt, visszatért övéihez, velük munkálkodott a határban, a kaszálókon és az erdei munkákon. Az emlékezés a plébánia és a templom közötti halmon folytatódott, ahol a hősök emlékműve és Horváth-Kovács Szilárd Petődi-feje mellett harmadiknak ott áll Miholcsa József szobrászművész Jakab Antalt mintázó műve, amelyet a marosvásárhelyi Balogh József öntőmester és munkatársai már korábban elkészítettek, most méltó módon felavatták. Jakab Antal emberségből, magyarságból, feltétlen hitből és megalkuvás nélküli szolgálatból mutatott Márton Áron püspökhöz méltó példát. /Bölöni Domokos: Korszerű iskola, nagy példakép. Jakab Antal, a fészekrakó, papnevelő püspök. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 26./

2008. augusztus 14.

Jakab Antal gyulafehérvári püspök 1909. március 13-án született Gyergyókilyénfalván. Gyergyóditróban volt káplán, onnan Kolozsvárra került Márton Áron főesperes-plébános mellé, aki, látva tehetségét, 1937-ben Rómába küldte, hogy egyházjogot tanuljon. A római Lateráni Egyetemről jogi doktorátussal hazatérve, az egyházmegye kettéosztottsága idején Jakab Antal a kolozsvári püspöki helytartóságra került, Sándor Imre helytartó mellé titkárnak. 1945-ben Gyulafehérváron ő a teológia vicerektora és az egyházjog professzora. Amikor Márton Áront elhurcolták, Róma akaratából ő lett az egyházmegye első titkos ordináriusa, vagyis püspök-helyettese. Dr. Boga Alajos, Sándor Imre és Gajdátsy Béla letartóztatása után bejelentette, hogy a továbbiakban mint titkos ordinárius fog intézkedni az egyházmegyében, megtiltott minden állami szervezést. Jakab Antalt 1951. augusztus 24-én letartóztatták. Elhurcolása után sokat verték, majd a felsőbányai ólombányában kényszermunkára ítélték, Ambrus József karcfalvi plébánossal és dr. Dávid Lászlóval együtt. Az egyik bányaomlás alkalmával a csodával határos módon menekültek meg. Jakab Antalt innen a Duna-csatornához hurcolták. A kommunisták börtönében összesen 13 évet raboskodott. Szabadulása után papként nem működhetett. Szülőfalujában segített rokonainak a mezei munkában. Később megengedték, hogy Görgényszentimrén, majd Búzásbesenyőn lelkipásztorkodhasson. Az 1960-as évek közepén Jakab Antalt Máron Áron visszavitte Gyulafehérvárra, hogy ott tanárként működjön. 1971. december 23-án VI. Pál pápa utódlási joggal kinevezte Jakab Antalt Márton Áron segédpüspökének. Jakab Antal 1980. április 2-ig (Márton Áron nyugdíjba vonulásáig) volt gyulafehérvári segédpüspök, ettől kezdve 1990. március 14-i visszavonulásáig megyéspüspökként vette vállaira az egyházmegye kormányzásának nehéz terhét. Állandó küzdelemmel járt, hogy az elnyomással szemben megvédje az egyház jogait. Nagy tudással, kitűnő diplomáciai rátermettséggel tett meg mindent, amit csak megtehetett, híveiért. Amikor Bukarest bevezette a teológiára felvételizők létszámának korlátozását (numerus clausus), Jakab Antal ezt nem tartotta be. 1993. május 5-én halt meg súlyos májrákban. (Incze Dénes: Erdély Katolikus Nagyjai. /Tusnádfürdő (ny. Csíkszereda), 2003/ című munkája felhasználásával) /Jakab Antal Centenárium 2009. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 14./

2009. március 8.

Dr. Jakab Antal /1909-1993/ püspök a kettős kisebbségi sorsba került erdélyi ember minden megaláztatását és küzdelmét átélte. Tanulóévei alatt meg kellett tapasztalnia a román iskolapolitika diszkrimináló megaláztatásait. Fiatal papként átélte a gazdasági válságot, egyházmegyéje és szülőföldje kettészakadását, a második világháborút, az azzal együtt járó nyomorúságot. A kommunista diktatúra idején letartóztatták, tizenhárom évig volt börtönben. Amikor legfelelősségteljesebb beosztásokba került (teológiai tanár, segédpüspök és megyéspüspök), megrokkant egészséggel, de annál nagyobb lelkesedéssel vitte keresztjét. Jakab Antal száz évvel ezelőtt, 1909. március 13-án a Gyergyói-medence kis falujában, Kilyénfalván született. Dr. Jakab Antal 1944-1945-ben főesperesi kinevezést kapott Gyergyószentmiklósra. 1945-ben Márton Áron püspök ismét Kolozsvárra küldte, 1946-ban pedig megbízta a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán az egyháztörténelem tanításával. Dr. Jakab Antal a püspöki helynökök letartóztatása után lett az egyházmegye vezetője 1951-ben. Fellépése révén a gyulafehérvári egyházmegye megmaradt a Róma-hű vonalon. 1951-ben tartóztatták le, tizenhárom évet raboskodott Románia hírhedt börtöneiben. 1967-ben Márton Áron kinevezte őt a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola erkölcstan és egyházjog katedrájára. Márton Áron Jakab Antalt jelölte ki segédpüspökének. Jakab Antalt II. János Pál pápa 1980. április 2-án nevezte ki gyulafehérvári megyéspüspökké, amely felelősségteljes főpásztori munkát 1990-ig végezte. /Marton József: Száz éve született dr. Jakab Antal püspök. = Vasárnap (Kolozsvár), márc. 8./

2010. február 6.

Lapozó
Húsz év Helikon
Húszéves a kolozsvári irodalmi hetilap, a Helikon. Részlet az idei első szám vezércikkéből: "A lapelőd, az UTUNK szerkesztőségébe katonákat kvártélyoztak be ’89 karácsonyán, onnan kimenekítettünk két öreg írógépet, valamennyi papírt s indigót és egy doboznyi reprót s képet, hogy szöveget illusztráljunk velük, ha lesz még valaha szöveg… Ezen kellékekkel áthurcolkodtunk a főtér sarkára a nagy könyvüzlet fölé, s ott az írószövetség kolozsvári fiókjának egyik szobájában "nekiláttunk" az új folyóirat megalapításának. Ez akkor ott, a tó-tágast álló rendszerváltó valóságban lezajlott másfél-, két fertályóra alatt. Elköszöntünk két öregharcos kollégától, megegyeztünk abban, hogy leendő folyóiratunk milyen névre hallgasson, és máris elkezdtük amúgy egy álltó helyünkben fölvázolni, mit fogunk az első számban közölni. Hogy aztán hogy találunk gazdát, hol és ki fogja nekünk kinyomtatni, milyen pénzből, milyen papírra, ki és hol fogja terjeszteni, hogy azt végül el is olvassa valaki? – ilyesmikről egy szó nem esett, hisz az efféle gond immár csak arra jó, hogy ócska szegényszagú aggodalmakat teremjen, márpedig erre most semmi szükség, hiszen mi életünkben ma először olyan folyóiratszámot fogunk szerkeszteni, melynek a megjelentetését nem kell cenzornak jóváhagynia. Mert nincs cenzor; többé nincs cenzúra." (Szilágyi István főszerkesztő) * És egy írás az első Helikonból: "Tiszta nevek kellenek, mondta új lapunk főszerkesztője. Nem lepődnék meg tehát, ha visszautasítaná jelen kéziratomat. Ugyanis az én nevem bemocskolódott, mert hallgatva és szabadlábon éltem túl a Ceausescu-korszakot. Hála az Istennek, élnek közöttünk olyanok, akiknek a neve nem szennyeződött be e sötét években. Doina Cornea, Cs. Gyímesi Éva, Mircea Dinescu, Kányádi Sándor, Király Károly, Sütő András, Tőkés László és Tőkés László és Tőkés László. És sokan mások. És vannak aztán olyan nevek, amelyeknek kimondása azzal a kockázattal jár a gyanútlan beszélőre, hogy nem a saját nevét mocskolja be, hanem a száját. Egyetlen példát említenék. Az egyetlen példa: Hajdu Győző és Victor. (Tudok kettőig számolni. Ez a 2 ember ugyanaz. Ez az a 2 ember, aki egyebek mellett arra vetemedett, hogy a Szózatot is beleszője a Kondukátorhoz intézett hűségnyilatkozatába.) Neki nem ér a neve. És a többi hasonszőrűé sem. Sokaké. Hadd soroljak fel azonban végezetül még néhány tiszta nevet. Arad, Arad, Arad, Brassó, Brassó, Brassó, Bukarest, Bukarest, Bukarest, Kolozsvár, Kolozsvár, Kolozsvár, Nagyszeben, Nagyszeben, Nagyszeben. És Temesvár és Temesvár és Temesvár. És sokan mások." (K. Jakab Antal: Tiszta nevek)
B.D. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2011. február 8.

Utunk-széli szobrok – kiállítás
A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum tisztelettel meghív minden érdeklődőt a Benczédi Sándor munkáit bemutató Utunk-széli szobrok című kiállítás megnyitójára.
A Haáz Rezső Múzeum és a Csíki Székely Múzeum közös rendezésében létrejött tárlat tisztelgés Benczédi Sándor (Tarcsafalva, 1912. szeptember 6. – Kolozsvár, 1998. január 3.) munkássága előtt.
A szobrász által megalkotott híres arcmássorozatból – amely a romániai magyar értelmiségnek állított emléket az 1970-es évek elején, és reprójukat az UTUNK folyóiratban mutatták be – a következő személyek arcmásai kerülnek kiállításra: Árkosi István grafikus, Banner Zoltán művészettörténész, Bene József festő, Benkő Samu történész, Bodor Ádám író, Bodor Pál közíró, Bözödi György író, Bretter György filozófus, Cseh Gusztáv grafikus, Farkas Árpád költő, Földes László esztéta, közíró, Fülöp Antal Andor festő, Gergely István szobrász, Gy. Szabó Béla grafikus, Incze János Dés festő, Jagamas János folklorista, K. Jakab Antal kritikus, Kányádi Sándor költő, Kós András szobrász, Kós Károly építész, író, Láng Gusztáv publicista, László Gyula régész, Lohinszki Lóránd színész, Murádin Jenő művészettörténész, közíró, Nagy Imre festő, Páll Lajos festő, költő, Páskándi Géza író, Sütő András író, Szervátiusz Jenő szobrász, Szilágyi Domokos költő, Szilágyi István író, Tamás Gáspár Miklós közíró, Vetró Artúr szobrász.
A kiállítást Veres Péter nyitja meg a Haáz Rezső Múzeum Képtárában február 10-én (csütörtökön), 17 órakor. Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)



lapozás: 1-24




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék